Bartók Tibor SJ

Jézus Szívétől Krisztus királyig

Tavaly augusztus óta a jezsuiták látják el a belső-józsefvárosi Krisztus Király plébánia szolgálatát. Így a közeli Jézus Szíve-templommal együtt a Pesti-Belső Espereskerület mindkét krisztológiai címet viselő temploma a Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya gondozására van bízva. Mindkét címünnep, bár biblikus alapokon nyugszik, és ókori-középkori teológiai és lelkiségi hagyományokhoz is kötődik, liturgiai szempontból kifejezetten újkori, sőt legújabb kori fejlődés eredménye.

Tovább olvasom „Jézus Szívétől Krisztus királyig”

Tornya Erika RSCJ

Isten születik

Ha Szent Ignác-i szemüvegen keresztül szeretnénk ránézni karácsony szent ünnepére, első kö­zelítésben azt látjuk, mintha a Lelkigyakorlatok sokkal nagyobb hangsúlyt helyezne a megváltás­ra. Egy egész hetet tölt a lelkigyakorlatozó Krisztus szenvedésében részesülve. De Jézus szüle­tése is igen hangsúlyos, a megtestesülés, az inkarnáció, az inkarnációs teológia a Szent Ignác-i lelkiség alapvető nézőpontja. Mit is jelent ez?

Tovább olvasom „Isten születik”

Török Csaba

Hogy önmagam legyek

„Amikor mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok: Ha­szontalan szolgák vagyunk, csak azt tettük, ami a kötelességünk volt!” (Lk 17,10). Sokszor olvastam már ezt az evangéliumi verset, s valamiképpen mindig vigasztalásra találtam ben­ne. Miért?

Tovább olvasom „Hogy önmagam legyek”

Görföl Tibor

Lehet-e még újat mondani Istenről?

A közelmúltban a katolikus gondolkodás több olyan óriása is elhunyt, akinek munkássága vitathatatlanul átalakította a látásmódunkat. Távozott közülünk Robert Spaemann, a filozófus, Ernst-Wolfgang Böckenförde, a jogtudós, Lamin Sanneh, a globális kereszténység szakértője, Hans Küng, a nonkonformista dogmatikus és Johann Baptist Metz, az új politikai teológia atyja. Ki fog emlékezni rájuk? Meddig érvényesül a hatásuk? És mi lesz a munkásságukkal? Elenyészik, mint a tovatűnő hullám?

Tovább olvasom „Lehet-e még újat mondani Istenről?”

Barta István

Barátok az Úrban

Hogyan lehet bekerülni Jézus baráti társaságába? A jezsuiták és a barátság lelkiségéről Nagy Bálintot, a magyar rendtartomány hivatásgondozóját kérdeztük, aki próbaév, illetve legújabban egy videósorozat segítségével kíséri az érdeklődőket a személyes istenkapcsolat elmélyítésének útján.

Tovább olvasom „Barátok az Úrban”

Deák Hedvig OP

Isten felé vezető szegénység

Diákkoromban volt egy ferences tanárom, akinek sok jó tulajdonsága közül a számomra leginkább megragadó a nagylelkűsége volt. Személyes tulajdonnal alig rendelkezett, mégis mindig adott vala­mit. Bárki találkozott vele, biztos nem jött el tőle anélkül, hogy valamit ne ajándékozott volna neki. El is gondolkodtam rajta, mi lehet a titka. Ma azt mondanám, hogy a helyesen megélt szerzetesi sze­génység szabadította fel erre a nagylelkűségre. Részlet a Szív magazin december- januári számában megjelent cikkből.

Tovább olvasom „Isten felé vezető szegénység”

Török Csaba

A halál elviselhetetlensége

Félek a haláltól, mert ember vagyok. Félek attól, hogy elesem, s visszavonhatatlanul a porba fekszem. Hogy azzá leszek, amiből vétettem. Hogy minden szeretetem elmúlik, ahogy elmúlnak az emberek is, akiket szeretek. A hit nem triumfalizmussal válaszol e drámára, hanem érintéssel és jelenléttel. Isten az igazi vigasztalás művésze, aki nem a valóság tagadásával, hanem a valóságon túli valóság gyöngéd ragyogásával emel fel. Részlet a Szív magazin novemberi számában megjelent cikkből. Tovább olvasom „A halál elviselhetetlensége”

Déri Ágota

Mindent a temetésről

A szerencsésebbek talán még egyáltalán nem vagy csak kevés alkalommal vettek részt temetésen, illetve nem kellett még elhunyt hozzátartozójuk örök nyugalomra helyezéséről gondoskodniuk. Mások már megtapasztalták, milyen ügyintézéssel jár ez a szomorú folyamat. De miért temetik el a keresztények a halottaikat? Milyen típusú temetések vannak, mik a szokások, miért tartanak gyászmisét, és hogyan fogja össze a fővárosi ügyintézést egy központi szervezet? A Budapesti Katolikus Központi Temetőlelkészség vezetője, Szederkényi Károly gazdagréti plébános segített megérteni mindezt. Tovább olvasom „Mindent a temetésről”

Tornya Erika RSCJ

Jövőbe mutató életutat kínálni

Az Egri Főegyházmegyében több figyelemfelkeltő esemény is történt a közelmúltban, ezek közül kiemelkedő, hogy az Eszterházy Károly Egyetemet átvette a katolikus egyház, illetve hogy júniusban az egyházmegye ordináriusa a Magyar Érdemrend középkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült. Hivatásról, a világegyház ügyeiről, aktuális oktatási kérdésekről, a roma kisebbség felzárkóztatásáról, de még az egri borokról is beszélgettünk vele. Részlet a Szív magazin októberi számában megjelent cikkből. Tovább olvasom „Jövőbe mutató életutat kínálni”

Török Csaba

Lélekáradás és éltető víz

Vízből születtünk, s a víz vezet el minket a beteljesülésünkig. A forrás sziklája, Jézus a bensőnkben fakasztja fel az élet vizét. Ezért aki benne hisz, nem tud kiszáradni-elsorvadni a legellentmondásosabb, legkedvezőtlenebb és legsivárabb külső körülmények közepette sem. Hitünk középpontjáig vezet, ha figyelemmel kísérjük a Bibliában a víz, a forrás képét. Tovább olvasom „Lélekáradás és éltető víz”

Tornya Erika RSCJ

Divatdiéta vagy életmódváltás?

Parkoljunk messzebb, ne használjunk liftet… Sokszor apróságokon múlik, hogy meg tudunk-e szabadulni a teherként hordozott súlyfeleslegünktől, és ami még fontosabb, hogy tartani is tudjuk-e az elért eredményt. Kampánydiétákról, tiltott élelmiszerekről és kerülendő mennyiségekről, testmozgásról és a lélek ápolásáról, az életmódváltás jelentőségéről, illetve a szükséges támogató közegről egyaránt beszélgettünk a táplálkozástudományi szakemberrel. Részlet a Szív magazin július-augusztusi számában megjelent cikkből.

Tovább olvasom „Divatdiéta vagy életmódváltás?”

Tóth Márton Mihály

Lelki állóképesség

Három pap, három mozgásforma és a testi, lelki, szellemi erőnlét hármassága – avagy miért és hogyan mozogjunk, ha valóban egészségesek is akarunk lenni, és nem csak kisportoltak. Részlet a Szív magazin július-augusztusi számában megjelent cikkből. Tovább olvasom „Lelki állóképesség”

Thorday Attila

Testünk a Szentlélek temploma

A teremtett világba helyezett minket Teremtőnk, testünket-lelkünket egyaránt, hogy szüntelenül hozzá kapcsolódva bontakoztassuk ki tőle kapott erőnket. Végső célunk, hogy olyan testben éljünk, melyet száz százalékban a Lélek itat át. Jó esetben efelé tartunk, ezt mindjobban közelítjük életünk felelősségteljes tettei által, majd földi halálunk után nyerhetjük el Krisztus érdeméből. Teológiai megfontolások testről és lélekről. Részlet a Szív magazin július-augusztusi számában megjelent cikkből. Tovább olvasom „Testünk a Szentlélek temploma”

Nacsinák Gergely András

Határjárás

Ha létezik kihívás az író és a teológus számára, akkor ez a megkeresés biztosan az. Röviden és közérthetően bemutatni az ortodoxia és a katolicizmus közti fontosabb különbségeket, kerülve a tények száraz ismertetését. Egyszóval „csak azért se” lexikonszócikket írni arról, ami lexikon­szócikkért kiált. Nem megmaradni az általánosságoknál, de nem elveszni a részletekben. Az ilyen feladathoz érdemes egyszerre alázattal és nagyvonalúsággal viszonyulni, minthogy mara­déktalanul teljesíteni csaknem reménytelen.

Tovább olvasom „Határjárás”

Demkó Attila

Ismeretlen szomszédunk, Ukrajna

Az északkeleti határunknál kezdődő országban ma is magyarok tízezrei élnek, noha az elmúlt húsz évben számuk talán a felére esett vissza. Politikai és gazdasági szempontból egyaránt kilátástalan, elvándorlásra kényszerítő helyzetükről legtöbbünk csak a hírekből értesül. A nemegyszer áttekinthetetlen történések jobb megértését segítheti a térség történelmi és geopolitikai folyamatainak feltárása.

Tovább olvasom „Ismeretlen szomszédunk, Ukrajna”

Martos Levente Balázs

„Én ugyan betegen fekszem, de azért szeretettel gondolok rátok…”

Amikor a fenti mondatot elolvastam a Bibliában, kíváncsi lettem, és sokféle emlék ötlött fel bennem. Ki ez az őszinte, gyengéd alak, ki ez a kedves bölcs, akiben belső magatartássá érett a szeretet, aki tehetetlenül is utat enged a jóindulatnak, amely mélyen összekapcsolja mind­azokkal, akiket valaha szemtől szemben, gyengéden szerethetett? Ki vette magára bibliai idők­ben ezt a manapság olyan jól ismert sorsot, hogy kénytelenségből csak távolból köszöntjük szeretteinket? Részlet A SZÍV magazin májusi számából.

Tovább olvasom „„Én ugyan betegen fekszem, de azért szeretettel gondolok rátok…””

Török Csaba

Mit nyerünk a gyógyulással?

Írók, költők sokszor eljátszanak a gondolattal, miszerint az álom az élet – s az élet az álom. A betegség és az egészség párhuzamára vonatkoztatva mindezt bizony komoly kérdéssé válik: mi az „alapállapotunk”? A töredékesség vagy az egész-ség? A gyógyulás visszavezet oda, ahol már jártunk, újra nekünk adja azt, ami amúgy már megvolt – vagy épp ellenkezőleg, olyasmit hoz el, ami új, ami még nem volt? Visszaad vagy ad?

Tovább olvasom „Mit nyerünk a gyógyulással?”